Hír: : Kisasztal az autóban
(Kategória: Alkatrészajánló)
Küldte: kectam
2010 július 27 kedd - 11:42:51
Mint sok kisgyermekes család mi is szenvedünk a hosszú utak adta unalom érzésével. Sokszor hangzik el nem sokkal indulás után, hogy: „éhes vagyok, szomjas vagyok, unatkozom”. Én igazán nem vagyok híve a kocsiban való étkezésnek, de sajnos nem állhatunk meg minden kilométerkőnél, ezért kompromisszumra van szükség. Anno vettem tartókat a kocsihoz, de azokban a gyerekek mindenféle „kacatjai” vannak, így étkezéshez igen macerás használni. Kicsit körülnéztem mit is lehet ez ügyben tenni. Az elvárás az volt, hogy úgy működjön mint egy kisasztal. Persze a Dacia nem gyárt ilyet, ezért kell a kiegészítők között körülnézni. Egy lelkes márkatárs írt néhány napja levelet, hogy Ő bizony megtalálta, amit keresett, én ezt most megosztom veletek. Ötletes szerkezet a magassága állítható, ami azért jó, mert ha nő a gyerek és nem kell neki már csak ülésmagasító, akkor lejjebb lehet engedni. Ha meg történetesen felnőtt utazik azon a helyen, akkor feljebb állíthatja. Van rajta két mélyedés, ahová az egyikbe betehetjük a poharat is. Pereme miatt a morzsák nem tudnak a padlón landolni. Alulról is rögzítve van, ezért nagyobb súly is helyezhető rá. Akár társasjáték, akár laptop van rajta, az asztal mindig vízszintbe állítható.
A felső rögzítése is egyszerű, a két kis „esernyőfület” csak hajtsuk rá a fejtámla tartójára. Használaton kívül pár mozdulattal lehajtható és a további utazást nem zavarja. A hátrányát is azonban meg kell említenem, mert ha felszereljük, akkor az első ülések zsebei macerásan megközelíthetővé válnak. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy minden kisgyerekes autó egyik nélkülözhetetlen kelléke ez a kis asztal.
Ezen hír származási helye: Dacia Klub Magyarország - A Dacia tudásbázis - Daciában otthon vagyunk!
( http://www.daciaklub.hu/news.php?extend.908 )