A Dacia tudásbázis
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:



[ ]
Daciaklub 2010
Idén kicsit késve jelentkezünk a már hagyománnyá váló évértékelésünkkel, már ami a látogatottsági statisztikánkat illeti. 2010-ben 123.478 látogató tette tiszteletét nálunk, átlagosan 6 perc 1 másodpercet töltve az oldalaink böngészésével, amely 519.031 oldalletöltést eredményezett. Ez a látogatószám csak kevéssel több, mint ahányan 2009-ben olvastak minket. Tavaly 76 országból tévedtek ide internetezők, köztük olyanokból, mint Peru, Nigéria vagy Hong Kong. A legtöbben persze mi, magyarok nyitogattuk a lapokat, a két legnépesebb magyarok lakta országból (hazánk és Románia) összesen 98.395-en, illetve 12.858-an kattintottak ránk. A harmadik helyent 2009 után Szlovákia (2.607) visszavette Németországtól (1.835).



A legforgalmasabb napunk május 16-án volt, ekkor 506-an (a napi átlag 339 látogató) olvasgattak minket. A leginkább látogatott fórumcsoport tavaly a Problémák, megoldásaik volt (azon belül is a Mindent a motorról! topik), utána pedig a Vélemények az autóról (Vélemények az autóról, nem csak Loganosoktól III.) következett. Előbbit 9.235-en, utóbbit pedig 5.748-an olvasták. Ami a híreket illeti, a leglátogatottab napi betevőnk a 2010. március másodikán megjelent hírünk volt: A Duster a számok tükrében. Ezt 643-an olvasták el (valójábban sokkal többen, de ennyien kíváncsiak voltak a kommentekre is)! Technikai érdekesség, hogy az első évek Internet Explorer "uralma" után a Firefox átvette a vezetést, hiszen olvasóink közül 62.556-an használják a tűzrókát, míg az Exploreren keresztül 40.322-en néztek bennünket. Harmadik helyen áll a Chrome (11.121). Egyre népszerűbb a különféle mobil eszközökön történő kommunikáció, az Android böngészőjén keresztül látogattak meg bennünket a legtöbbször, 249 alkalommal, utána a Symbian (90) és az iPhone (69) következik a sorban. A klub nevében köszönöm minden közreműködőnknek a 2010-es, áldozatos munkáját!
Írta Indy - 2011 február 28 hétfő - 10:22:59 Nyomtatóbarát változat
Legújabb fórumüzenetek
  Téma Beküldő Megtekintések Válaszok Utolsó üzenet
Vélemények az autóról, nem csak Loganosoktól III. (Vélemények az autóról) Indy 237809 3002 Sanyi
2019 július 21 vasárnap - 08:33:18 
Logant adok-veszek (Adok-veszek) Bajcee 131654 1049 macilka
2019 július 20 szombat - 20:11:40 
Dacia Logan, Logan MCV, Sandero (az új típus) (Vélemények az autóról) Indy 844349 8325 Attis
2019 július 20 szombat - 01:02:30 
Mindent az elektromos csomagról! II. (Problémák, megoldásaik) Indy 181372 1558 balamber3
2019 július 18 csütörtök - 18:34:45 
Dacia Lodgy (Vélemények az autóról) Indy 362913 3155 QP1975
2019 július 18 csütörtök - 13:46:31 
Mindent a légkondiról! (Problémák, megoldásaik) renegade 125347 1012 Krogergo
2019 július 17 szerda - 23:11:28 
Dacia Duster (Vélemények az autóról) Indy 232833 1480 Krogergo
2019 július 16 kedd - 17:00:04 
Mindent a motorról! III. (Problémák, megoldásaik) Indy 467130 4624 macilka
2019 július 12 péntek - 16:21:06 
Dacia Dokker (Vélemények az autóról) Indy 36130 232 Krogergo
2019 július 11 csütörtök - 21:01:01 
Bolhapiac (Adok-veszek) Indy 252391 1901 martin555
2019 július 08 hétfő - 12:39:40 
Mindent a karosszériáról! II. (Problémák, megoldásaik) Indy 225749 2363 freeware
2019 július 03 szerda - 18:02:18 
Mindent a fogyasztásról! II. (Problémák, megoldásaik) Indy 155326 1194 Sheme
2019 július 01 hétfő - 12:50:07 
Mindent a váltóról! (Problémák, megoldásaik) Indy 123573 1216 Basic
2019 június 03 hétfő - 08:08:58 
Mindent a gumikról! II. (Problémák, megoldásaik) Indy 135183 1261 bati
2019 május 06 hétfő - 12:10:59 
Mindent az utastérről! II. (Problémák, megoldásaik) Indy 92797 584 bati
2019 április 30 kedd - 20:30:41 
Utazásaink Logannal (Vélemények az autóról) dhrbikes 93279 657 Waquarnew
2019 március 18 hétfő - 09:00:09 
Általános eszmecsere (RETRO) Indy 110069 469 Basic
2019 március 03 vasárnap - 18:41:52 
Lakókocsik, utánfutók - vontatás Daciával (Problémák, megoldásaik) Indy 38144 121 sanyinak
2019 február 23 szombat - 20:58:17 
Autógáz (Problémák, megoldásaik) dhrbikes 66791 407 Kolomisi
2019 január 10 csütörtök - 17:41:20 
Daciák a határokon túl (Vélemények az autóról) Indy 17841 60 macilka
2018 december 24 hétfő - 09:29:20 
Mindent a futóműrõl! (Problémák, megoldásaik) Indy 146241 1651 Krogergo
2018 november 24 szombat - 07:03:58 
Honnan? (alkatrészbeszerzés) (Problémák, megoldásaik) Huba 89677 708 Cobalt
2018 október 30 kedd - 15:14:18 
Mindent a biztonságról! (Problémák, megoldásaik) oTo 126697 1674 RayD
2018 április 08 vasárnap - 22:41:06 
Dacia Sandero (Vélemények az autóról) Indy 104420 829 Zsolt
2017 november 20 hétfő - 14:31:06 
Gyakori típushibák és megoldásaik (Problémák, megoldásaik) Indy 131177 1127 Suprax
2017 október 23 hétfő - 21:11:10 
Paragrafus (Problémák, megoldásaik) Indy 109893 1257 Iszy56
2017 június 08 csütörtök - 14:50:00 
Dacia Logan változatok (Vélemények az autóról) Indy 93568 877 Lecso
2013 augusztus 04 vasárnap - 07:33:49 
Hol vegyek Daciát, avagy finanszírozás és ajánlatok Loganra (Problémák, megoldásaik) karoly 78085 536 Basic
2011 október 06 csütörtök - 17:41:55 
Indy bolhája (Adok-veszek) Indy 52443 170 Basic
2011 augusztus 09 kedd - 14:21:37 
Mindent az elektromos csomagról! (Problémák, megoldásaik) Indy 228841 2698 Indy
2010 október 06 szerda - 08:01:21 
Mindent a fényezésrõl! (Problémák, megoldásaik) Ambiance 66010 321 matzy
2010 augusztus 19 csütörtök - 01:42:53 
Mindent az utastérrõl! (Problémák, megoldásaik) Indy 179798 2703 Indy
2010 május 11 kedd - 15:25:34 
Mindent a motorról! II. (Problémák, megoldásaik) Indy 181068 2702 Indy
2009 szeptember 14 hétfő - 08:46:09 
Mindent a gumikról! (Problémák, megoldásaik) Indy 133538 2699 Indy
2009 május 13 szerda - 09:15:16 
Mindent a fogyasztásról! (Problémák, megoldásaik) Indy 136379 2687 Indy
2009 április 06 hétfő - 09:32:22 
Vélemények az autóról, nem csak Loganosoktól II. (Vélemények az autóról) Indy 150819 2692 Indy
2008 május 28 szerda - 16:27:54 
Mindent a karosszériáról! (Problémák, megoldásaik) Indy 188654 2682 Indy
2008 április 28 hétfő - 21:23:44 
Logankölkök topikja (Vélemények az autóról) Indy 10382 11 kondorbp
2008 február 16 szombat - 16:04:35 
Mindent a motorról! (Problémák, megoldásaik) Indy 165345 2691 Indy
2007 október 25 csütörtök - 09:36:57 
Vélemények az autóról, nem csak Loganosoktól I. (Vélemények az autóról) Indy 166028 2711 légfék
2007 január 11 csütörtök - 14:01:11 
Témák: 71 | Válaszok: 96432 | Megtekintések: 6908517
RSS hírforrások
Hírek átvehetőek ezen rss hírforrások használatával.
rss1.0
rss2.0
rdf
Minden védjegy © a tulajdonosaiké, minden más tartalom © a Daciaklub.hu közösségé! Dacia Klub Magyarország ©2005-2019 E-mail: -Email- Klikk!