A Dacia tudásbázis
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:



[ ]
Duster Mobil Iroda
2010. év elején már olvashattunk róla, hogy Romániában egy lelkes társaság MCV limuzint készít, de mostanáig nem láthattuk a megvalósult autót. Persze próbálkozások, és megvalósítások már jóval korábban is voltak, ilyen eredménnyel. Most viszont igazi próbatételkén kapták ezt a feladatot a Renault Technologie Roumanie fejlesztőközpontnál gyakorlaton lévő mesterképzős mérnök jelelöltek. Olyan működő autót kellett tervezniük, melyben utazás közben a Renault irodákhoz hasonló módon lehet dolgozni. 23 autótervező-mérnök hallgató négy hónapot dolgozott a prototípuson.




Az amerikai limuzinok mintájára 1,5 méterrel megnyújtották a Dustert, amely így a teljes hossza 5,83 m lett. A felfüggesztések tekintetében nem akartak változtatni (Duster 4×2), így a plusz kialakítások miatt csökkenteni kellett a jármű tömegét. Könnyebb 1,6 benzinmotort raktak bele, elhagyták a hátsó csomagtartót, és kivették az anyósülést. Nagy figyelmet szenteltek a belső formatervezésnek, hiszen lehetővé kellett tenni a menet közbeni, luxusiroda-hangulatú ügyintézést. A képeket nézve ez sikerült is, praktikus és technológiailag modern kialakításokat alkalmaztak. Az autóba WiFi, 3G-router, tabletek, két LCD-képernyő és videokamera került. Az utastérben négy személy foglalhat helyet. A sofőr dolgát GPS és jó minőségű audiorendszer segíti. Azonban valószínűsíthető, hogy a Duster limuzinnal nem találkozhatunk az utakon, hanem megmarad mintadarabnak. Videó a sztreccslimóról és egy fotó a szellemi elődről:


Írta kekek - 2011 december 19 hétfő - 09:35:37 Nyomtatóbarát változat
Hozzászólás
Írta stunci - 2011 december 19 hétfő - 10:43:43
Válasz erre Duster Mobil Iroda

Regisztrált: 2006 március 27 hétfő - 22:17:06
Hozzászólás: 137
No de azért a régebbi kivitel az jobb meg pláne a színe na az tuti szinre fujt lökháritó
http://turabakancs.rcmizse.hu A természet minden esetben megbosszúlja pusztítóját "stunci"
Írta Krogergo - 2011 december 19 hétfő - 21:16:42
Válasz erre Duster Mobil Iroda

Regisztrált: 2006 augusztus 01 kedd - 18:40:26
Hozzászólás: 601
Ha valaki a Loganját vagy az MCV-jét szeretné így megtoldani, szoljon
Tudok mindegyikhez küszöböt B oszloppal, tetővel, amivel megnyújtható. Sőt szívesen félbevágom bárki autóját, utána neki már csak össze kell rakni
REKLÁM BETILTVA Aki szeretne továbbra is megtalál MUNKAIDŐBEN telefonon vagy itt a klubbon PÜ-ben (adatlapomon Privát üzenet), minden esetben kérek telefonszámot is, írásban nem tudok válaszolni mert tele a postaláda. Mindenkit hívni fogok amint időm engedi. Hozzászólásaim nagy része műszaki jellegű, és a felvetett problémákra segítség. Előfordul, hogy én árulok, vagy keresek valamit. Kéretik a HOZZÁSZÓLÁSAIMAT NEM SZÉT OFF-olni ( a fórumszabályzatnak megfelelően) az csak az épp aktuális hozzászólásban érintett(eknek) szól. Köszönöm!
Írta kekek - 2011 december 20 kedd - 07:02:09
Válasz erre Válasz: Duster Mobil Iroda


Hozzászólás: 376

Én meg remélem, egyikünknek se lesz szüksége hasonlóra, mert az már rosszat jelent.
Írta candi11 - 2011 december 20 kedd - 08:45:39
Válasz erre Duster Mobil Iroda

Regisztrált: 2006 október 22 vasárnap - 12:01:04
Hozzászólás: 132
Kell az mert a lakatosoknak is meg kell élni valamiből
Hülyével ne állj le veszekedni, mert lehúz a szintjére, és megver a rutinjával
Nem birkózok disznóval, mert mindketten szarosak leszünk és a rohadék még élvezi is!
Ja és a /fekete/ BÁRÁNYok hallgatna Klikk!

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Minden védjegy © a tulajdonosaiké, minden más tartalom © a Daciaklub.hu közösségé! Dacia Klub Magyarország ©2005-2018 E-mail: -Email- Klikk!